Heidl Györgyé
óvatlan pillanatokra vágyik a csend
a nagy csend a földön.
Ilyen óvatlan pillanatokra
amikor hiába beszélsz
és amikor hiába beszélek.
Akkor van nagy csend a földön
amikor hiába beszélünk mert
csak a lélegzetvételünk hallatszik.
Mert felébredtek az alvók
és képtelenek elviselni a kiejtett
szavak teljesen mást jelentő szájszagát.
Egyre növekvő énnel állunk
gázzal töltött föld fölött lebegések
elpukkanása előtti pillanatban.
Nem veszett el a megszentelő kegyelem
csak egy óvatlan pillanatban
amely olyan mint ez: túlnőttünk rajta.
Felriadnak az alvók de nyugodjunk meg
holnaptól óvott pillanatoktól
majd újra elalusznak.
Középen állunk egyre növekvő énnel
ilyen óvatlan pillanatokban
sem köt velünk a mindenség üzletet.
Egyszer majd elfogynak a szavak
nem pukkannak apró hólyagokká
az ízei a szánkban.
És a teljes hiányában majd
végre megtapasztaljuk a csend
és a test teljes magányát.
Növekedés nélkül a kövek mögé
száműzött szó hiányában azt a
végre véget ért hiányt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése