ünnep. másnapos.
Elnézem. Ez itt a társadalmi Error Háza.
Egy fontos intézmény elé felhúzott
emlékezéspolitikai kirakat.
Mögötte ott erjed most is sikolyszagú
cellák sorában a társadalmi gyomortartalom.
Elnézem. Ezt a narratívákkal és
inszinuációval püffesztett, valóságmorzsákkal
ékesített eleven emlékművet -
eleven, hiszen él, emésztő gyomorsavtechnika
benne a működő terror:
"ne leheljen rám, mert azt nem szeretem".
Egy ilyen mondat után másképp veszel levegőt.
Elnézem. Nem szólok vissza a rutinos őrnek,
ez most egy zsigerekben megélt emlékezéspolitikai
kirakatrendezés. A falon odakint egykori
áldozatok képei, odabenn a
társadalom aktuális ellensége, ahogy
kivetkőztetik ember mivoltából,
pedig csak egy mondat hangzott el a zsarnokságból:
"ne leheljen rám, mert azt nem szeretem".
Elnézem. Pedig csak a cipőfűzőm fűzetik ki
miután az övem nélkül visszaöltöztem:
a kézzel fenntartott nadrág esetlen és
szánalmas testtartásba kényszerít.
A cellán kívül mindenhová bilincsben
"ha bárki közlekedik a folyosón, a falnak fordul, értem?"
Elnézem. Adhoc-ország megnyugtató folytonosságát.
Az intézmény továbbra is készen áll,
hogy szükség esetén fogadhassa
azt, aki egy-két mondattól valahogy
ezen a helyen rögtön bűnösnek érezheti magát.
Talán pusztán azért mert ott van.
Elnézem. Mert ott van. A társadalmi Error háza.
Egy fontos intézmény elé felhúzott
emlékezéspolitikai kirakat
mögött a fontos intézmény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése