hogy megtalálj engem egykor önmagadban
penget valamit a szó még nem látom
pontosan milyen hangszeren - de
feszül és peng tehát legalábbis húros -
egykor önmagadban szól rám az ige
egykor jövőidőben most önmagamban
a világért turkálni le túl rossz -
folyton beakad a gondolat körme
a csontalapok közt feszülő
ín ízeit fájdalomig feszülő húrba
penget valamit a szó, az ige egykor
megpengett most belefojt belehajlít
színez - igedallam hajlik mollból a dúrba.
világtávlataimmal
hogy megtalálj engem egykori önmagadban
bomlaszt ez a méret, öregednek a hangok
ekkora keretet nem zeng be a csendem.
egy éh lebeg éhes anyagcsomók mátrix-
szövetében éh lebeg a kohó hamva hevében
nincs hely, ahol lepihenjen.
lélekalapokba vezethettem:
telítsd be szellem-mélységeidet
világtávlataimmal
hogy megtalálj engem egykori önmagadban
penget valamit a szó, játszik rajtam
valamit az ige úgy is, ha nem látszik rajtam -
belefolynak az ízek az éhbe az alapok
recsegő sípládáját feszíti az egykor, a majdan,
penget nemcsak a most, de az egykor
megzabolázó ige ahogyan másban zengett
egykor megzabolázott igetöredékek
füzik a bennem hangot remegő csendet.
Így szól a Világ-ige,
melyet az érzék-kapukon át
lélekalapokba vezethettem:
telítsd be szellem-mélységeidet
világtávlataimmal
hogy megtalálj engem egykori önmagadban
penget valamit a szó, hova zengő
tereken-túl-kapuvá penget -
múljon tőlem a keserű pohár
jaj ne teremtse minekünk újra a
majdani egykori éhnapi hamuhold
feketült éjbe kihűlt csended.
kapu hangszere
zengd hát: megjött az ige -
túlzuhan rajtad
*
kapuőr tilalom
kapuvas csörgése se
fékez rajta
*
izzó ige-mód
atomi tűzbe hajít -
úgyis elfoszlat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése