behunyt szemmel
(ANDREJ RUBLJOV. 1966)
(ANDREJ RUBLJOV. 1966)
repülés
Ha nagyon akar az ember. Tényleg tud
repülni. Ha nagyon akar. Akár. Nézheti
a világot felülről. Folyókat. Mezőket.
Dombtetőn templomot. Napfény széttört
tükörszilánkjait a vízen. Hangyaembereket
levéltutajon. Sajnos nem ez a természetes
állapota. Ezért lezuhan folyton. És ebben semmi
szimbolikusság nincs. Angyal akartál lenni.
(nem angyal akartál. lenni vagy
repülni. emberi teljesed emelve
akartál. hiszen egy részed folyton
repül. tudod. szentségtörés fel
fény lakába cipelned a húst. a vízen
bukásod tükre fodrozódik. hited szerint
a felemelkedésed pillanatától zuhansz.
rálátni cseréptörés. elkárhozol.)
fácska
Ezt a nyírfácskát eddig észre se vetted.
Naponta mentél el mellette. De most
itt kell hagynod. Nem látod többet. Milyen
gyönyörűnek tűnik. Annak repül majd
neki az az őrült paraszt. Szárnyát és kezét
törve a templomtoronyból. Alatta hal meg.
Ezt a nyírfácskát eddig észre se vetted.
Naponta mentél el mellette. De most
itt kell hagynod. Nem látod többet. Milyen
gyönyörűnek tűnik. Annak repül majd
neki az az őrült paraszt. Szárnyát és kezét
törve a templomtoronyból. Alatta hal meg.
(nem hiszem el, hogy csak egy halál van.
naponta elmentem mellette. de most
és tegnap előtt is. és holnap után is
hullanak rólam a levelek. az angyal
érkezése letöri a felnyúló ágakat. nehéz
ősz jön. belelátok az időbe. ha meghalok.)
valami
Mi hiányzik még? Félelem és hit
kölcsönös hullámverése? Ami
talán a lélek legmélyéből fakad.
A lehető legközvetlenebb módon?
Ki tudja. Valami fontos hiányzik
még a képeidből. Valami nagyon.
valami
Mi hiányzik még? Félelem és hit
kölcsönös hullámverése? Ami
talán a lélek legmélyéből fakad.
A lehető legközvetlenebb módon?
Ki tudja. Valami fontos hiányzik
még a képeidből. Valami nagyon.
(mi hiányzik? egy alkotói attitűd
kamaszkorát élem. tetszelegve
hitben és félelemben. miért, uram?
miért érdemes? miért szakítsam lelkem
legmélyéből az arcod? akár öntudatlan
vizek - csak tükrözöm a tekinteted.)
lombsátor
Sáros szántóföld közepén magányos
és haszontalan öreg fa. Keménylevelű
fényes lombsátra menedéket nyújt
az esőben. A vándorszerzeteseknek.
lombsátor
Sáros szántóföld közepén magányos
és haszontalan öreg fa. Keménylevelű
fényes lombsátra menedéket nyújt
az esőben. A vándorszerzeteseknek.
(ijesztő, ha az
árulásból csak a vén
hársra emlékszel)
Elhatároztad rég. Csak azt fogod megfesteni.
Amit tényleg látsz. Amit átéltél. Nem másolsz
más ikonfestők munkáiból. Emberarcú Krisztust
szeretnél. Fáradt napfény áraszt el kihalt mezőket.
Ökörnyál úszik. Fennakad levéltelen bokrokon.
Pókhálósan töredezik a nyugodt ikonarc.
(az eredeti örök. minden belőle tükröződik.
amit látsz, amit átéltél az ő tükörképe.
nem másolsz. keresel. a legfinomabb utat.
vissza. hozzá. aki tökéletességében egy ember
arcát viselte. napfényes arca mezők fűtengere.
ecsetszál-járt út. őt árasztod újra. árasztanád.)
esőszál
Esőszálak lógnak. Sűrűn. Ez is lehetne egy történet.
Tűnődve bámulsz át a szürkés-homályos fátylon.
Nem emlékszel fontosnak tűnő dolgokra.
A zápor hólyagosra veri a pocsolyákat.
Portalanítja. Fényesre törölgeti a leveleket.
Szálazódás. Szálazódás mindenfelé.
esőszál
Esőszálak lógnak. Sűrűn. Ez is lehetne egy történet.
Tűnődve bámulsz át a szürkés-homályos fátylon.
Nem emlékszel fontosnak tűnő dolgokra.
A zápor hólyagosra veri a pocsolyákat.
Portalanítja. Fényesre törölgeti a leveleket.
Szálazódás. Szálazódás mindenfelé.
(urunk könnye a valódi történet. lemosdat.
ha elhiszed. ha a sokasodó miértek szürkés
homályos fátyla nem takarja el.
könnye áztatja a lelógó levelek életre alázott
habitusát. a szemed előtt szálazódó időben
csak a miértjeid nem mosódnak el.)
görög
Esik a hó Moszkva külvárosában. Hideg van.
Szerzetesek bukkannak elő egy mellékutcából.
Hogyan tud annyi ember előtt festeni a Görög?
Hogyan tud festeni. Miközben bámulják?
Mindjárt itt a templom. Egyenesen fára fest.
Szinte hihetetlen. És. Hogy milyen gyorsan.
semmi. isten előtt. belátva kudarcát.
a dicsőségét nála teljesebben senki -
de ez a templom egyik arca. én látom
hogyan festi a kegyetlenségét.
aranyfényben ég. és milyen gyorsan...)
út
Mint mindig. Nehéz és hosszú. A láthatóból a lát-
hatatlanba vezető út. Egy bomló szürkegém tolla-
zata. Mindent el kell felejteni. Hogy festeni tudjál?
Nehéz lenne erre hosszan válaszolni. Mint mindig.
(a hallgatás. nehéz és hosszú. belátni az út
egész hosszát. ő nem tudja a kegyelmet festeni
én a dicsőséget nem. mert megaláz minden
bomlás. miféle dicsőség jut nekem belőled?)
madárfészek
Hófújta mezők az út mellett. Meztelen
sövények szegélyezik. Csupasz ágkezek
merednek ki itt-ott a földből. Közel a
kolostor. Sötét falai világítanak a hóban.
madárfészek
Hófújta mezők az út mellett. Meztelen
sövények szegélyezik. Csupasz ágkezek
merednek ki itt-ott a földből. Közel a
kolostor. Sötét falai világítanak a hóban.
(a fényed elfelejtett útjain siklik
a szemem. hólepte ragyogásban
feltárul érett mosolyod. aki él
a kebleden alszik. én ébren vagyok. uram.)
pocsolyatükör
Mély tócsa tükrén a fák közt két molnárka
szalad. Kerülgetik a leveleket. Meg-megállnak.
Kitartóan sodorja őket a szél a pocsolya tükrén.
A fák koronájának tükörképén nyomot hagynak.
Karcolatot. A vizes homokon barázdabillegető
tollászkodik. Drótszerű nyomokat hagy maga
után. Faroktollai lesodornak néhány pitypang-
pelyhet. Miközben a kis ejtőernyőket csodálja.
Váratlanul a tócsa felé is tesz egy mozdulatot.
Csőrével felcsippenti az egyik molnárkát.
A lombok sejtelmes rajzolatán koncentrikus
köröcskék. Elsimulnál végre már te is.
(ágak közt két poszáta mintha táncban
lomb között kisarjadó vidám kéj
lekötözött éhed holdudvarában
tüzekre gyúl tavaszlik szentivánéj
miközben sejlő emlőit csodálod
vadul merengő, bimbain az éhét
vérbő ölekké tágul a világod
valóra tágulsz, a világba végképp
míg öntudatlan robban szégyened ki
míg öntudatlan lélegző öröklét
kiszabadulsz világba szédelegni -
rajzolgatod koncentrikus köröcskéd)
páfrányok
Sűrű páfrányok között fekszel. Onnan figyeled
a fény dárdáit. Lassan csapódnak be a párás fél-
homályban a levelek rései közé. Szemeden
keresztül vak szívedbe. Szerzetes akartál lenni.
páfrányok
Sűrű páfrányok között fekszel. Onnan figyeled
a fény dárdáit. Lassan csapódnak be a párás fél-
homályban a levelek rései közé. Szemeden
keresztül vak szívedbe. Szerzetes akartál lenni.
(festő akartál. lettél. ma ezzel jár. csuhát
habitust ölt. ki alkotni akarna. levélhomályban
megragadni a fény dárdáit és visszahajítani az ég
vak szívébe. mert azt akarod. nézzen tükörbe.)
fenyő
A térdig érő hóban egy vékony fenyőtörzs
dől lassan. Halkan reccsen. Álomszerűen
mozog a levegőben. Szinte pillanatonként
látni a fát. Miközben melléd zuhan éppen.
lélek
Lékek a folyó jegén a kolostor falai alatt.
A szerzetesek ott mosnak. Kihalászol egy
darab jeget. Tenyeredben szorítod. Amíg
el nem tűnik. Egy hónapig nem akarsz
ecsethez nyúlni. Túl sokat nézted a fél-
kész ikont. Nem látod már a színeket.
Szádba veszel inkább egy darab jeget.
Sokáig nem olvad még el. Túl sokáig.
kutya
Egy sovány kutya tántorog nyakán kötéllel
a kásás hóban. A kötél foszladozó végét hosszan
húzza. Vonszolja maga után. Hiába kergeted el.
Árnyékod követ. Fehér. Ismeretlen sötéteken át.
(miért, uram, miért? a mesteri tehetség
teljességében ugyanaz megállni, mint
a nem teljes tehetség zsákutcájában.
agyonvert hűségem nem követ tovább -
hogy higgyek benned, amikor minden
elolvad, amit markolnék belőled?
ha a hajlékomba jössz, a számba veszlek
és meggyógyul az én lelkem.)
festék
Nem tudsz válaszolni a tanítványok kérdésére.
Festékes kezed a patakban mosod. A színek
szálanként oldódnak a vízben. Hosszúkás levelű
vízinövények lebegése a víz színén. Talán inkább
homokkal kellene dörzsölni. Így nem fog lejönni
a festék. Szinte túl kínosan vigyázol a tisztaságra.
(ne érjen hozzám
világod - ilyen mocskos
vagy? akkor te sem)
látomás
Kovácsoltvas szögekkel verik át tenyerét. A vér
lecsorog a frissen vágott nyírfakeresztről a hóra.
A domb fele átitatódott már. Akár egy Nádor
Tibor-festmény. Sötét folt terjed szét a szántó-
földeken. A távoli tömeg elégedett. Alig érthető
mormolása hallatszik: „Megfeszítettük megint!”
gyerek
A fűben fekszik. Lombszűrőn át kémleli az eget.
Szeme előtt fűszálak rezegnek. Behunyt szemmel
is látja. Amikor kinyitja, két szerzetes áll előtte.
megváltó
Belemarkol a friss hóba és mohón a szájába
tömi. Égerfák meztelen ágai között elhagyott
csókafészkek feketéllnek. Mindenki térdre
ereszkedik előtte a hóban. Belemarkolnak ők is.
látomás
Kovácsoltvas szögekkel verik át tenyerét. A vér
lecsorog a frissen vágott nyírfakeresztről a hóra.
A domb fele átitatódott már. Akár egy Nádor
Tibor-festmény. Sötét folt terjed szét a szántó-
földeken. A távoli tömeg elégedett. Alig érthető
mormolása hallatszik: „Megfeszítettük megint!”
gyerek
A fűben fekszik. Lombszűrőn át kémleli az eget.
Szeme előtt fűszálak rezegnek. Behunyt szemmel
is látja. Amikor kinyitja, két szerzetes áll előtte.
megváltó
Belemarkol a friss hóba és mohón a szájába
tömi. Égerfák meztelen ágai között elhagyott
csókafészkek feketéllnek. Mindenki térdre
ereszkedik előtte a hóban. Belemarkolnak ők is.
(hozzád akarok érni, hogy lemossalak.
bennünk merítkezel. testünk a tested.
viszünk kettős kötés igéjét a salak
amíg viszed helyettünk a keresztet
kit évről évre vajúdó anya szül
az évről évre értünk megfeszül -
véred hulljon a mi fejünkre. kárhozat.
kémlelt egek lombszűrője hulljon.
ragyogjon vakságig bűnünk és áldozat
voltod érettünk idén is kimúljon.)
utolsó ítélet
Nem fested meg. Nem akarod ijesztgetni
a hívőket. Nem tudod, miért. De mégsem.
A festésre kész fehér vakolaton idegesen szánt
végig sáros tenyered. Ez az alap. A testek
felülete. Ösvény a szikkadt és forró mezőn át.
Majd esőszálak verik el a port. A templom lépcsőjét.
Ha mégis megfested, csak az öröm ünnepe lehet.
Nem a büntetésé. Sugárzó arcú nőket és asszonyokat
képzelsz a falakra. Hogy még az üszkös és meg-
taposott ikonokról is derűs angyaltrombita szóljon.
utolsó ítélet
Nem fested meg. Nem akarod ijesztgetni
a hívőket. Nem tudod, miért. De mégsem.
A festésre kész fehér vakolaton idegesen szánt
végig sáros tenyered. Ez az alap. A testek
felülete. Ösvény a szikkadt és forró mezőn át.
Majd esőszálak verik el a port. A templom lépcsőjét.
Ha mégis megfested, csak az öröm ünnepe lehet.
Nem a büntetésé. Sugárzó arcú nőket és asszonyokat
képzelsz a falakra. Hogy még az üszkös és meg-
taposott ikonokról is derűs angyaltrombita szóljon.
(nem festem meg. mert nem hiszek benne.
mi ítélünk. csak mi ítélkezünk.
tejfehér falára nem tudást és
nem hitet festenék - csak újabb kulisszát.
eső veri a hazugságaink. csak az elázó
sáros tenyérnyom...
vakok
Szemük helyén fekete seb. Foszlott fehér ingük
csupa vér. Összekapaszkodnak. Kopogtatnak
a fehér nyírfatörzseken. Fél életedet vakon
élted le. Soha többé nem akarsz félni. Soha
többé nem akarsz festeni. Soha többé. Soha.
...emlékezik a vakuló egekre.)
némaság
Kutya jelzi a lovasok jöttét a folyóparton.
A gázló mellett egy tatár lovas beledől a vízbe.
Egy menekülő ló lezuhan a falépcső tetejéről.
Megölsz egy katonát. Hogy megments egy
bolond lányt. Aztán évtizedekig hallgatsz.
Mintha attól megoldódna bármi is.
Nem tudsz jobbat. Nem tudtál
eléggé vigyázni tisztaságodra.
némaság
Kutya jelzi a lovasok jöttét a folyóparton.
A gázló mellett egy tatár lovas beledől a vízbe.
Egy menekülő ló lezuhan a falépcső tetejéről.
Megölsz egy katonát. Hogy megments egy
bolond lányt. Aztán évtizedekig hallgatsz.
Mintha attól megoldódna bármi is.
Nem tudsz jobbat. Nem tudtál
eléggé vigyázni tisztaságodra.
(nem volt tisztaságom. már. akár ölhettem is.
szerethettem. hit nélkül mint az állatok
növekedésben és sorvadásban. csak megtörtént.
odakint. a rajza készen volt bennem.
miért, uram? nem jött válasz az óta sem.
ezt a kérdést többé nem teszem fel.
árnyékok partján kanyargó úton
nyomunk akár az örökös havivérzés.)
templom
A halott Feofán jelenik meg a leégetett templomban.
Égő ikonjaidat dicséri. Nyitott ablakaidat a végtelenre.
Hullni kezd a hó. Nincs is annál szörnyűbb. Mondod neki.
Amikor a templomban hullni kezd a hó. Egyenesen az
üszkös és vértől iszamós kőpadlóra. Csak egyetlen magya-
rázat van rá. Befalazták ablakaidat. Akaratod ellenére.
bűn
A legnagyobb bűn nem festeni. Tisztulni kell.
Vállalni elhívottságodat. Szenvedni a világ
bűneitől. Nem festhetsz árnyékot az ikonokra.
Hosszan füstölög a nedvesen égetett avar.
Hajnali ködök ülnek a csupasz bokrok felett.
Sokáig látszik még levelek izzó erezete.
(ítéleted megítélték. tűzzel, ahogy ígéretett.
nincs emléke. nincs értéke. kinek tennél ígéretet?
halott apa a hulló hóban. halott isten omló háza
testünk a lélek temploma. és romja, ha elfogy láza.
üszke bekormoz. holt álmaimnál melegszik a lábam.
sötétben iszamós a tűz. alvadt vér. holt artériában.
a legnagyobb bűn az árulás. ha nem
vagy önmagad. bárminek látszol
mindegy, hogyha nem -
miért nem vagy? miért nem jelen
vagy önmagad? szemernyi tisztaságból
gyúrt énegyistenem?)
harangnyelv
A harangöntés titka nem örökölhető. Mindig mindent
újra és elölről kell kezdeni. Nincs értelme különben
az elszántságnak. Szúette és repedezett ikonarcnak.
Kipányvázott lovak állnak a parton mozdulatlanul
a hajnali esőtől csatakos fűben. Hatalmas pocsolyák
dadognak bugyborékolva. Magányos fácska fázik.
Szürke és sárszínű minden. A világ mégis színesedik
fekete-fehér álmok által. Ember akartál maradni.
(tegyem fel. magam. a harangöntés titka a hogyan érdemes.
nem válaszolni a kételyt, hanem elhajítani. ez a hit.
az elhajított kétely repülése. meg tudom csinálni. mindenből
a legjobbat adom. magamból mindent. mikor kiürültem:
ott zeng a harangban a lelkem. a titok a "hogyan". teljes
szívvel. nem dolgod, hogy ítélj, nem dolgod, hogy értsd,
nem dolgod, hogy kitaláld a játékszabályokat, hogy
cseréptörést kiabálj. ember akarok maradni. hát az maradok.
*
repülnöm szívvel. ólomba súlyosulva.
agyagból és aranyból. ecsettel és izzó fémmel.
kiégetem belőlünk a salakkal az imádságot:
"szívem zsong a szép szavaktól
művemet a királynak mondom el
nyelvem gyors, mint az írnok tolla:
éljetek. teljesen és szabadon.
ajkatokon az isten mosolyog".
freskóim pusztuló templom falán -
esőpászmák mossák a színeket.
a szemünk láttára semmisül.
a porból való porrá lesz.
eső verte lovak állnak
szabadon a réten.
nem a tárgy a lényeg, hanem a mozdulat:
ahogy sörényedről a vizet lerázva
állod a szíveden túl csorduló
időt.
%2B(Tretyakov%2BK%C3%A9pt%C3%A1r%2C%2BMoszkva)%2B%E2%80%93%2BAndrej%2BRubljov.preview.jpg)
tovább-gondolni való: http://konyvvizsgalok.blogspot.hu/2012/12/andrej-tarkovszij-andrej-rubljov.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése