2017. február 27., hétfő

Beszélgetés 'Mindenki örömére









Nemes Nagy Ágnes:
Tavaszi felhők


Bodzavirágból, bodzavirágból
hullik a, hullik a sárga virágpor.

Fönt meg a felhők szállnak az égen,
bodzafehéren, bodzafehéren.

Szállj, szállj, felhő,
pamacsos,
hullj le, te zápor,
aranyos,
hullj le, te zápor,
égi virágpor,
égen nyíló bodzavirágból.





shizoo:
Hajnali tollak


Hajnali zajnak, tollzivatarnak
hullnak, szállnak az égen a varjak.

Ingó árnyak a hajnali égen
éjfeketében, éjfeketében.

Szállj, szállj, tollas
zokogás,
éjgyászteli zászló-
lobogás,
szél vigye fényes
tollad az éhes
tintát mártó este kezéhez.









(Csak egy komplementer. Nem tudom, miért így örülök. Mert örülök a Mindenki sikerének...)

2017. február 25., szombat

Spektrumaim - egy kiállítás megnyitója







Szeretettel köszöntök mindenkit Szabó Zsolt Spektrumaim című kiállításán!

Először értsük meg ezt a címet. A szó jelentése színkép, széles választék, sokféle lehetőség. Amikor ennyiféle képet rak elénk valaki ezzel a címmel, akkor nekem eszembe jut a színképről a szivárvány, az összes színnel. A választékról a számos fényképészeti iskola, módszer, technika, amivel az ember a pillanatot rögzítheti. A sokféle lehetőségről pedig hogy mi kerüljön a képre az adott pillanatból, mi férjen rá, mi maradjon le róla. Akár utólag, hiszen a kép hosszasan készül, az előhívással, az utómunkával. Ahogy egy általam nagyra becsült fotográfus megjegyezte egyszer, olykor azért kell dolgozni utólag a legtöbbet, hogy tényleg megmutathasd, az a látvány milyen is volt valójában…

Beszélhetnék a látásmódról, hogyan változik Zsolt spektrumain át, hogy alapvetően mégis ugyanaz maradjon… de engem jobban érdekel ezeknek a képeknek a tapintható szabadságfoka. Ezek a képek egy alapvetően szabad ember látványai, amiket rögzítésre érdemesnek ítélt. A kompozíciói is szabadok. Az előre tervezett, megkomponált képei is szabadok. Mindegy, hogy egy sejtelmekből bomló tájat fotóz, vagy a szívének kedves technikát, elcsíp-e egy rólunk árulkodó pillanatot, hogy fények és színek nyűgözik-e – a képeiről kiabál ez a szabadságfok.

Ráadásul ezt a szabadságot nekünk is nagyon sokszor felkínálja. Nézzétek* azt a két lovat. A mozdulatba, amit a kép a pillanatba rögzít, mindenki maga döntheti el, mit lát… évődést, vágyat, dominanciaharcot? Szabadságunkban áll belelátni a mozdulatba az előzőt és a következőt – és a választásunk magunkról mesél nekünk a legtöbbet, arról a magunkról, aki a játékot, a vallomást, vagy a fegyelmezést belelátja a képbe. Ez a kép szabadsággal ajándékoz bennünket is, mert önismeret nélkül nincs szabadság.

Én szeretem, amikor egy gyönyörű, havas tájképen egyszer csak benézet a hó alá a látványban felejtett bányagép. Amikor észreveszem, valójában ez egy tájseb, egy bánya, amit mi ütöttünk a tájon – másféle mélységet ad a képnek ez a tudás. Odarakja abba a csodálatosan bonyolult viszonyba a képet – ember és természet bonyolult és sokrétegű viszonyát nyitja meg nekem a látvány, ami úgy különben egyszerűen csak szép. Persze azzal sincs semmi baj, ha valami csak úgy egyszerűen szép – ahogy a fára kent harsány mediterrán színek, a hegyek fénypászmás levegője, vagy egy reklámszövegért kiabáló női láb…

Én szeretem, amikor a víztározó lábánál kuporgó házikó meghitt kiszolgáltatottságával szembesítenek. Amikor szembesítenek a jeges vízben tükröződő felhő alatt sétáló társas magánnyal. Amikor megláthatom az épített világunkban a saját törpeségeink. Amikor Zsolti képeit nézem, mindez a szabadságomban áll, hogy szerethessem őket. Valójában az a jó bennük, hogy önöknek, akik megnézik ezt a kiállítást, szabadságukban áll teljesen mást látni ezekbe a képekbe, mint amit most az önök füle hallatára én láttam bele.

Szokták mondani, hogyha egy könyv egyetlen helyén való mondattal megajándékoz, amit nem felejtesz el, már megérte elolvasni a könyvet. Ezzel a kiállítással így vagyok: szerintem ha akad olyan kép, ami megragad, már megérte megtekinteni. Mert a szabadság akkor a legnagyobb érték, amikor önként lemondunk róla. Amikor például egy látvány nem enged tovább, amikor elrabol magának. Amikor átadod magad neki…

A fényképhez fény kell, és egy érzékeny szem, ami jókor van jó helyen. Azt tudom, bármilyen hihetetlennek hangozzék is, hogy ez a jókor jó helyen levés is egyfajta érzék, fejleszthető, tanulható. Persze lehet, hogy egyszerűen csak ennyire szabadnak kell lenni hozzá. Vagy ekkora szabadságról kell lemondani érte… Ezt ki-ki döntse el maga.

Tekintsék meg a képeket!






Repülj, madaram!
úgyis az hajt:
mi van a horizonton túl...

*

Békét egy szárnycsapásban
hogy csak teljen. hogy
teljen. csak teljen.








*Zsolt néhány képére korábban már szögeltem szavakat, sőt, a galambot elkértem tőle Weöres szövege fölé, egy teljesség-átirathoz.

2017. február 24., péntek

Zen-fotók: Stekovics Gáspár (34.)


február 23.







akárki kijön
szívesen látjuk -
hordó. zsúp. fénytócsa ég.


*


(nem izgat senkit
hogy hunyorgás nélkül
szeretnél kilépni)


*


föld-markolt testek
pancsolnak - várunk*
fénytócsa végtelenben











*egy, az inspirációtól távolodó összegzés született először:

föld-markolt testek
pancsolnak - kölykök
fénytócsa végtelenben

de ezt a távolodást már nem akartam - mert eddig nyílik szerintem ez a fény-kép, de ezt a rétegét már mindenki maga munkálja úgyis... ráadásul így erősebb a dőlt betűs keretből összefércelődő haiku is (bár egy szótaggal hosszabb, de...):

akárki kijön
szívesen látjuk - várunk
fénytócsa végtelenben 

2017. február 23., csütörtök

Beszélgetés pillanatgondolatokon át









Borsos Bence:
Ez a szorongás?
Mintha folyton ölelne
egy ismeretlen?


shizoo:
Ez a szorongás
mintha fojtón ölelnéd
fuldokló magad


Borsos Bence:
Önmagad folyton
egy sikertelen Énbe
fulladt pillangó


shizoo:
önmagam ölelem:
bábjába fulladt
sehovapillangó


Borsos Bence:
Bábjátékban, egy
ki nem mondott: Vigyél el
messze innen! Most!


shizoo:
bábjátékban - bal
kéz fogja a jobb kezet
elviszi. messze.









2017. február 22., szerda

A tél utóirata

folyton halogattam...






Csak köszönnék valahogy a napnak.
eddig halogattam.
mindig halogattam.
most halom.

Elviselhetetlen a tekintetéből
kicsorduló éles
olcsó, közönséges
fájdalom.

Nem viselheti el: a tekintetéből
csak ennyire futja
a semmi kis útra
semmi dolog.

Hogy viseljem el: a tekintetétől
elvakul a szem
olyan-amilyen:
ki-hunyorog.

Elviselhetetlen ragyogással szemben
a megismert formám
nyíló fénycsatornán
olvadom.

Csak köszönnék valahogy a napnak.
eddig halogattam.
mindig halogattam:
most halom.

Nem viselhetem el: a tekintetében
magát kifordító
káprázatordító
semmi-titok.

Csak köszönnék ugyanígy a holnap
reggelnek is itt.
ahol valamit
még halogatok.







2017. február 21., kedd

Párbeszéd egy szappanoperából (nézőreakcióval)


Szabó Zsolt képe






(egy kosztümös farmház verandájára képzelem)

Lilly:

gyönyörűek ugye?
olyan jó lenne tudni,
mit akarnak...


Tim:

az a jó, hogy el-
döntheted, mit látsz
bele a mozdulatba
évődést, szerelmet - vagy
dominanciaharcot


Erroll bácsi:

eldöntheted, öcsém,
mit látsz - amíg
nem értesz a lovakhoz





(nézőreakció)

szeretném velük
ilyen csatakosra
futkározni magam









2017. február 20., hétfő

Csongor feladja a keresést







bejártam ezt a ködöt kupolától a pincéig,
de mindenhol pont ugyanolyan.
én azt mondom, bonyolult helyzetben élünk
ő úgy fordítja le, hogy bonyolítom.
én azt mondom, nehéz a munka hősének
ő úgy visszhangozza, hogy munkahősének -
evidensen párás tekintettel.
bejártam ezt a ködöt, hátha ami
átsejlik rajta, mégiscsak más, vagy legalábbis
a látszat ellenére önmaga.
de ennyire nem mehetünk közel egymáshoz,
nincs kedvem szavakat fürdetni egymás
ködlepedékes szájszagában.

bejártam ezt a ködöt kupolától a pincéig,
hátha jobban otthon érzem magam benne.
de csak én lettem minden lépéssel
egyre idegenebb saját magamnak.
én azt mondom, nyeljük vissza magunkba
ő úgy visszhangozza, hogy fújjuk el.
de ha belőlünk árad, akkor
terjedni fog mint valami világjárvány.
én azt visszhangoznám, hogy belégzés,
de közben belelehelem ki a belégzés szót is,
felelős vagyok a ködért, amit
megszelídítettem.

bejártam ezt a ködöt kupolától a pincéig,
lámpással a kezemben, de már az
első lépéseknél kialudt.
bonyolult helyzetben élünk, ami
tőlünk bonyolult.
előbb eső jön, tisztitóvíz eső
lámpák alatt a léptünk simogatja a
fénytócsákat az aszfalton,
lehajtott fejjel járunk, egymás tekintetét kerülve -
mekkora megkönnyebbülés lesz
feledésbe száműzni ezt is
ha majd a fronttal érkező fényes szelek alatt
hagyják a bőrünk csukott szemmel
felragyogni.